Főoldal Karakterek Fejezetek Információk

2014. december 14., vasárnap

Közérdekű közlemény!

Drága olvasók! Egy mindenki számára érdemes olvasni valót hoztam!

      Hol is kezdjem... Hát, nem gondoltam, hogy ilyen hamar bekövetkezik ez a bejegyzés de még is aktuálisnak érzem, hogy ezt közöljem veletek. Nem tudom ti, hogy álltok a tanulással de nekem vannak olyan tantárgyak melyekből nagyon tanulnom kellene. Fogalmam sincs, hogy a stabil matek hármasomat hogyan javítom ki, de még van időm ezért szeretnék most főként a tanulásra koncentrál. Éppen ezért hoztam meg azt a döntést, hogy a blogot egy kis időre szüneteltetni fogom.

     Az új rész készen van ugyan, de egy rész nem jelent sokat, szóval terveim szerint karácsonykor fogok ki tenni valami bejegyzést... Még nem tudom hogy a részt vagy mást. Esetleg kettő valamit!

Igazából ennyit akartam veletek tudatni. Sok sikert a továbbiakban! Majd jelentkezem!

Millió puszi xx
Nessi

2014. november 9., vasárnap

2. rész:Talán otthon?

Drágák!
A mai nappal meghoztam ezen blog második részét! Próbálom gyorsan hozni a részeket, de hát ugye suli van és úgy nem tudok annyit foglalkozni az írással. Persze fontos nekem, meg kedvből csinálom, de azért még is csak a tanulás legyen az első! Gondolom ezzel mindenki így van!:)
   Millió puszi :*

Egyre gyorsabban kezdtem el lépkedni a sötét, és elhagyatott utcában. Némely ház kapujánál egy-egy kutya jelent meg és elkezdett ugatni. De én ezzel mit sem törődve mentem tovább. Fogalmam sem volt, hogy merre mehetnék de abban biztos voltam, hogy ezekhez az emberekhez nem fogok visszamenni. Annyi pénzem talán van, hogy elutazzak Sydney- ből Londonba. Ott kivennék egy albérletet, és keresnék munkát, és akkor talán sikerül talpra állnom. Viszont a ma éjszakát az utcán kell eltöltenem...
De attól féltem, hogy utánam jönnek ezért elsétáltam nagyon messzire. Tudtam egy helyet, ahol megtudom húzni magam ma éjszakára. Volt egy épület és attól nem messze egy patak. Ott pedig biztos voltam hogy nem találnak rám.
Mikor odaértem leraktam táskáimat. Elővettem egy pulóvert és elaludtam. Az volt a szerencsém, hogy tavasz vége volt, ezért nem volt olyan hideg éjszaka. Reggel fogalmam sem volt mikor keltem fel...
Felkaptam a két táskát és elindultam a repülőtérre. Ott vettem egy jegyet Londonba ,- a pénzem kifutotta, és még talán maradt annyi, hogy kibéreljek egy albérletet -, és vártam, hogy induljon a járatom. Kb. két órája várhattam mikor meghallottam, hogy bemondják a hangosbemondóban, hogy a Londoni gép 15 perc múlva indul, a megszállást kezdjük meg. Felkeltem és elindultam a gép felé; felszállás előtt még belegondoltam abba mit teszem majd beléptem a repülőbe...

~ Az út után ~

Fogalmam sincs hány óra volt, egész végig azon gondolkoztam mihez kezdjek, na meg persze aludtam.
Mikor leszálltunk már 4 óra tájt járt az idő. Elfáradtam az út során, ezért elég lassú léptekkel indultam el. Fogalmam sem volt hava menjek, kit keressek? Éppen ezért megkérdeztem, egy kedvesnek látszó sráctól...
- Elnézést! Nem tudná megmondani hol találok egy olcsó albérletet? - kérdeztem udvariasan az idegentől.

- Bocs, de nem tudom.

- Oh, hát akkor szia.

- Várj! - szólt utánam az idegen. - Az utca végén balra van egy étterem, ott vesznek fel felszolgálót és attól nem messze található a Burning's Szálló. Az olcsó és kényelmes szállást tud nyújtani. Ha szeretnéd odakísérhetlek, és a ma éjszakát elrendezem neked, valamint a éttermes munkában is tudok segíteni.

- Nagyon hálás lennék érte, de még csak a nevedet sem tudom...

- Liam vagyok. 20 éves, és már Londonban élek születésem óta. 4 barátommal lakok egy lakásban.

- Hát nos, én Sam vagyok. 17 éves, és most járok először Londonban de azt gondolhattad.

- Nagyon örvendek. Mivel már ismersz, elkísérhetlek? - kérdezte egy mosoly kíséretében.

- Rendben legyen - adtam meg végül magamat.

Útközben végig beszélgettünk. Próbált faggatni személyes témákról, de azokra nem válaszoltam és egyszer csak megállt.

- Ez lenne az? - kérdeztem csodálkozva.

- Igen...

- De hiszen ez egy luxus szálloda, biztosan nem telne rá - szomorodtam el. - Mennyi lenne itt egy éjszaka?

- 500 $.

- 500 $?! - kérdeztem ingerülten.

- De hiszen az nem is sok - csodálkozott.

- Attól függ kiről beszélünk. Úgy érzem akkor mehetek keresni magamnak egy kényelmes padot - jelentettem ki kicsit reszkető hanggal, és elindultam az idegen utcán egy idegen városban...

- Várj! - szólt utánam. - Aludj a mi házunkban. Ott van vendégszoba.

- Hogy nálatok? - kérdeztem.,.

- Igen. A barátaimmal lakok...

- Szóval menjek egy idegen házba, öt idegen sráchoz aludni.

- Már csak négy idegen, és mind nagyon kedvesek... Talán nagyon is - kacsintott.

Én erre elnevettem magamat s belementem az ötletbe. Az utcán még is csak több az idegen és hát bizonyára kényelmesebb is lesz ott.
Az út alatt a munkáról is szó esett. Mivel egy darabig ott kell lennem náluk nem lesz jó az-az étterem, ezért munkát ajánlott nekem.

- Hogy dolgozzak nálad/nálatok? - vetetten rá egy csodálkozó pillantást.

- Igen és tudom, hogy ez nagyon különös dolog és majd meg is tudsz mindent, csak nem az utcán szeretném elmesélni.

- Rendben - bólintottam.

Az út kb. 15 perces lehetett, mivel egy óriási háznál hirtelen megállt.

- Megérkeztünk - mosolygott.

- Wáó. Ti itt laktok? - kerekedett el szemem a csodálkozásban.

- Igen. Tudod nem élünk rosszul, de megtudod majd miért - kacsintott.

Én még még csodálkoztam volna, de ő elindult a házba és hát a csomagjaim is nála voltak, ezért követtem őt.  Mikor beléptem a házba még nagyobb csodálkozásra volt okom. Szinte egy palotában laktak. Miközben nézelődtem Liam idehívta a többi fiút. Sorjában érkeztek oda, de egyikőjükön megakadt a tekintetem. Göndör volt a haja, szeme pedig smaragdzöld volt.

- Sam bemutatom neked Niallt, Louist, Zaynt és Harryt. Srácok ismerjétek meg Sam-et.

- Sziasztok - köszöntöttem új ismerőseimet.

Ők pedig csak bámultak engem.... ameddig meg nem kérdeztem tőlük hogy:

- Mi olyan különös rajtam? - kérdeztem csodálkozva, mivel tekintetük elég rémisztő vagy. De végül a szőke hajú meg mondta....

- Gyönyörű vagy - jelentette ki.

Én pedig ettől a kijelentéstől egy kicsit elpirultam.

- Nos, köszönöm szépen de bizonyára csak te gondolod így mivel valószínűleg beverted a fejedet - mondtam magabiztosan.

- Szerintem pedig te ütötted meg a fejedet, mivel te szépséges egy lány vagy! - mondta a göndör.
- A fejemet nem vertem, a dicséretet pedig köszönöm - mondtam hálásan.

- Nincs mit - kacsintott egy mosoly kíséretében.

- Jól van srácok, hagyjuk... bizonyára elfáradt már - csitította őket Liam. - Gyere, megmutatom a szobádat.

Ő elindult én pedig követtem. A nappaliból vezetett fel egy lépcső, ott pedig jobbra fordulva a 4. ajtó volt az "enyém". Benyitott Liam és feltárta előttem hálószobámat.
- Tessék, ez jó lesz? - kérdezte a srác.

Én egy bólintással választ adtam.
- Ha leszeretnél zuhanyozni/fürdeni akkor az-az ajtó vezet a fürdőszobába. Az ajtót szerintem mindig zárd magadra, mert egy perverz társasággal van dolgunk. Hát ennyit lenne. Pizsamád van?

- Miért ne lenne? - kérdeztem kicsit furcsán.

- Azért mert olyan sebeid vannak amik még frissek, ráadásul 17 évesen egyedül járkálsz London utcáin munkát és szállást keresve.

- Kötelező elmondanom mi történt igaz?

- Engem csak az érdekel van -e pizsamád - kacsintott.

- Nincs - mondtam egy félős mosoly kíséretében.

- Akkor szerzek neked. Addig gyere egyél, én pedig riasztom a lányokat.

- Lányokat? - kérdeztem a konyhába menet.

- Igen. Perrie és Eleanor - mosolygott.

Mikor kiértünk a konyhába szembetaláltam magamat a négy fiúval és két lánnyal.

- Biztosan róluk beszélt Liam - gondoltam.

De épp hogy ez a gondolat végig futott az agyamon a két lány odalépett hozzám.

- Szia Eleanor Calder vagyok. Louis barátnője - mosolygott és megölelt.

- Én pedig Perrie Edwards vagyok, Zayn barátnője. Örülök hogy megismertelek - ölelt meg ő is.

- Sziasztok - üdvözöltem két új "barátnőmet".

- Valamelyikőtöknek van itt valami ruhája amiben tud aludni? - kérdezte Liam.

- Nekem csak otthon van - szomorkodott El.

- Nekem is. Bocsi - mondta Perrie.

- Én szívesen adok neked egy tiszta pólót meg nadrágot ha kérsz - mondta Harry.

- Egy nadrágom az van... de a pólót akkor megköszönném - mondtam kicsit zavarba jötten.

- Akkor adok majd neked egyet - kacsintott. - Biztos lélegzet elállító leszel - mondta egy mosoly kíséretében.

- Köszönöm - mosolyodtam el.

Na jól van gyerekek. Lássunk neki a kajának!
A vacsora az pizza volt. Én mind össze csak két szeletet bírtam megenni, de azzal tele is lettem.

- Harry akkor megkaphatom azt a pólót? - kérdeztem.

- Persze. Egy feltétellel - ült ki az arcára egy pimasz mosoly.

- Na és mi lenne az? - érdeklődtem.

- Ha letusoltál akkor lejössz és üvegezel velünk.

- Ez a feltétel? Hogy dedós játékot játszak? - csodálkoztam,

- Nos ha dedós játék, akkor bizonyára nem tart vissza semmi a játéktól. Vagy beijedtél? - ingerelt Harry.

- 30 perc múlva a nappaliban, most pedig gyere és add ide azt a pólót! - parancsoltam rá.

- Tiszta katona! (...) Ez bejön - kacsintott.

Ezek után elindult felfelé a lépcsőn. Ott ugyan úgy jobbra kanyarodott és a velem szemközti szoba ajtaját kinyitotta. Odament a szekrényhez és előhúzott egy szürke pólót.

- Ez a legkisebbem - mondta és odahozta nekem.

- Köszi! -mosolyogtam rá, majd átmentem az "én szobámba".

 Kiszedtem a táskából egy rövidnadrágot és bementem a fürdőszobába. Megfogadva Liam tanácsát magamra zártam az ajtót, leszedtem magamról a koszos ruhákat, és beálltam a meleg zuhany alá. Ott kb. 10 percig álltam... Megmostam a ruhámat, és lemostam magamról az összes mocskot ami a volt otthonomra emlékeztetett. Miután végeztem magamra tekertem a törülközőt és megszárítottam a hajamat, s kifésültem. Felvettem Harry pólóját (mit ne mondjak, óriási volt rám) a nadrágomat, majd fogva piszkos ruháimat visszatértem a szobába. A ruhákat amik a kezemben voltak leraktam az egyik szék háttámlájára, majd lesétáltam a nappaliba. Ott már az 5 srác s a két lány körül ült egy üveget.

- Megérkezett Hamupipőke - viccelődtek a fiúk.

- Mehet a játszma? - kérdezte Harry. - Te kezdesz - lökte hozzám az üveget.

- Hát persze. Hogy a kedvedre tegyek leszek az első.

Megfogtam az üveget és egy jól irányzott forgatással megállt az üveg Harry-nél.

- Honnan van ennyi pénzetek erre a luxus lakásra? - tettem fel a kérdést.

- Nem tudod kik vagyunk? - csodálkozott el. - Mi egy népszerű banda vagyunk, és hát egy jól fizető meló ez.

- Akkor már más lány elájult volna a közeletekben? - kérdeztem nevetve.

- Igen... De most én jövök - mondta Harry, majd pörgetett.

Pár órával később

Még mindig üvegeztünk; már az alkohol is előkerült de én nem ittam...
Viszont a többiek Liam kivételével igen. És mikor Niall pörgetett Harrynél megállt az üveg.


- Smárold le Sam-et - mondta a szöszi.

- Na nem! - jelentettem ki szigorúan.

- Ez csak játék cica - jött oda Harry, megfogta a fejemet és mélyen a szemembe nézett.

Én is elvesztem abban a smaragdzöld szempárban... És egyszer csak azon kapom magamat hogy szája egyre közeledik, végül egyé válnak ajkaink.









                                                


                                                                                                              Nessi



2014. október 28., kedd

1. rész: Előzmények

Drága olvasók!
A mai nappal meghoztam a "csodálatos" és remélem egyben titokzatos folytatást is!
A részek alá mint már említettem nem tilos hozzászólást fűzni. A feliratkozásért és a pipálásért sem fogok megharagudni!:) Nagyon köszönöm a feliratkozásokat is'
Millió puszi :*
              

Vajon van élet a halál után is?
Úgy gondolom ez a kérdés felmerült már minden ember fejében, De a választ a mai napig nem tudja rá senki. Nos, a mi történetünk is így kezdődik....

Sam Hoolyn. Ő egy átlagos 17 éves tinédzser lány. Nincs benne semmi különleges, és semmi taszító. Mostanra  kialakult gyönyörű kinézete; és már egy félig érett lány. Viszont kicsi kora óta rengeted minden megváltozott a környezetében.

~ 7 évvel ezelőtt ~

" - Sam, üdvözlünk új otthonodban! - tárta ki előttem John és Helen új otthonom ajtaját.

Ugyanis ők lettek az új szüleim!
Mivel, 6 éves koromban apám egy este részegen jött haza, és akkor rettentően dühös volt; oly annyira hogy egy fegyverrel lelőtte anyámat és magát is... A lövéseket meghallották a szomszédok, és átjöttek megnézni minden rendben van-e. Nem volt.... 
Ekkor már csak a nagybátyámhoz tudtam volna menni, de ő nem volt hajlandó örökbe fogadni engem; nem hogy még gondoskodni rólam. Ezért árvaházba kerültem. 
Ott mondhatni jól bántak velünk, de azt nem szabad elfelejteni, hogy mégis  csak árvaház volt. De ezt ha lehet ne is nagyon firtassuk. 
Ez egy foglyuk rá, elég jó intézet volt. Kaptunk megfelelő oktatást, étel és ital is volt számunkra, és itt volt esély arra, hogy egy családnak te kellesz. 
Azért ebbe az árvaházba kerültem, mert a nagybátyám csak ennyit volt hajlandó értem tenni. És hát 4 évvel később rám mosolygott a szerencse. "
Legalábbis azt hittem...

~ A jelenben ~

- Örülnék ha végre normális barátaid lennének, és nem azok a csavargó utca kölykök.

- Ők nem utca kölykök anyu, ha nem a barátaim! - feleseltem.

- Na látod! Már is rossz hatással vannak rád. Egyre szemtelenebb vagy, és ráadásul még a tanulmányi jegyeid is romlanak. Eddig kitűnő voltál, most meg már örülhetsz ha átengednek egy kettessel! Úgy, hogy ne feleselj inkább sipirc a szobádba  tanulni! - utasított Helen.

- Igenis ő felség - mondtam gúnyos hangon.

- Örülj hogy ezt John nem hallotta, mert akkor már vörös arccal mennél fel!

- Két ittas embernek könnyű az egyetértés - gondoltam magamban.


De úgy gondoltam, hogy én jövök ki rosszul belőle ezért felsétáltam  a szobámba. Ott leültem az íróasztalom elé és elkezdtem tanulni.
A tanulási vágyam csupán azon alapult, hogy ha nem tanulok, és nem hozom fel egy hármas négyesre az átlagomat meg fognak újra verni, és elszakítanak a barátaimtól.
Az igaz, hogy mióta megismertem őket más lettem, de ők megértenek!
Annyira belemerültem ebbe a gondolatokba, hogy azon kaptam magamat hogy John már haza is ért. Csupán abból gondoltam, hogy már lent üvöltve hív engem. Nagyon féltem, de kénytelen voltam lemenni.


Mikor leértem, ő már ott várt. Nagyon erősen megfogta a kezemet és az arcomba üvöltve kérdezte hogy mi a büdös fenét gondolok magamról, hogy így merek velük beszélni! És közben egyre erősebben fogta a kezemet.

- Nagyon sajnálom, hogy így beszéltem veletek - mondtam félelemtől reszkető hangon.

- Sajnálhatod is!

És egy jól irányzott pofont kaptam tőle. Csak, hogy az volt a baj, hogy egynél nem állt le. Már annyira féltem hogy megszólalni sem mertem, de egyszer csak abbahagyta.

- Elmehetsz - utasított.


Én fájdalomtól küszködve feltápászkodtam és "felmásztam" a lépcsőn egyenes be a szobába. Vettem elő ott fertőtlenítőt és fájdalom csillapítót. Lefertőtlenítettem a kezemet majd bekötöttem. az arcomat is lefertőtlenítettem, bekentem, s egy ragtapaszt tettem minden hegre.
Majd egy darabig csak ültem és gondolkodtam. Majd egy hirtelen mozdulattal oda mentem a szekrényemhez. Az aljáról kivettem egy táskát és abba beledobáltam a ruháimat. Egy másik táskába pedig beletettem a naplómat és azt a füzetet, melyben a legjobb emlékeim vannak, beleraktam a pénztárcámat és egy üveg vizet, valamint élelmet. Felhúztam egy cipőt, a takarómból és a lepetőmből készítettem egy kötelet. A táskákat óvatosan kidobtam az ablakon, majd leereszkedtem én is. Az egyik táskát felraktam a hátamra a másikat pedig átkereszteztem a vállamon, majd elindultam, Még egyszer visszanéztem; és elindultam tovább...








                                                                                                    Nessi

2014. október 23., csütörtök

Prológus

Drága olvasók! A mai nap alkalmával meghoztam a blog prológusát. Megmondom őszintén, hogy most kezdek bele másodjára, egy ilyen témájú blogba. Hát mit ne mondjak, nem tagadom... az első "próbálkozásnál" nem sikerült végig vezetnem a történetet, de igazából most  nagyon nagy kedvet kaptam az íráshoz, és jelenleg egy ilyen témájú bloghoz sok kedvem volt!
Viszont nem koptatom tovább ezzel a billentyűzetemet, lássuk is azt a bevezetőt!:)


                                                         Trailer
                                  (köszönöm szerecsendioo-nak)


Talán még senki sem gondolkozott azon, hogy az élet milyen rövid. Megszületünk, élünk,- eközben elkövetünk rengeteg hibát-, majd meghalunk. Egy ember földi élete csak eddig tart. De vajon van élet a halál után is? Nem tudhatjuk, ahogyan azt sem, hogy élnek-e más bolygón elő lények. Számunkra az egész világ egy nagy kérdőjel. De gyermek korunktól egészen felnőtt korunkig egyre kisebb lesz az a kérdőjel,, és értelmes magyarázatok lépnek a helyébe. De visszatérvén a halálhoz...
Miután meghaltunk vajon tovább élünk? - Nem tudhatjuk.
Talán létezik a pokol és a mennyország? - Megint csak nem tudhatjuk.
Megtörténhet az újjászületés?  
Ezen kérdésekre egy elő ember sem tud választ adni... Csak találgatások vannak, se hisz azzal mire megyünk?!
Miután meghaltunk, csupán akkor tudnánk ezekre választ adni. De mivel akkor már halottak leszünk, nehéz lenne azt valakinek a tudtára adni. Ezért hát amíg világ a világ, s van emberi élet ezen a bolygón, addig nem lehet ezekre a kérdésekre választ adni. (utána sem.)
De Sam, úgy gondolta, hogy ő igen is az emberek tudtára fogja adni azt hogy van-e élet a halál után, ezért megpróbálta megölni magát, ennek a kérdésnek a bebizonyításának  kedvéért.

Hogy mit történt ezután Sam-mel majd megtudhatod a következő részben/részekben!


                                                                                            



                                                                                                                                                                                         Nessi